Főoldal

Tartalom

TAB

2019. 05. 15.

Tizenhárommillió forintból tizenhét jutott a gyógyulásra


Tizenhárommillió forintért vásárolt, ám tizenhétért kapott új eszközöket ,,Fogadj örökbe egy szívdobbanást!" kampányunknak köszönhetően a Karolina Kórház intenzív osztálya. A berendezéseket hetek, hónapok óta használják már.

Több hónappal a lezárása után is jó visszagondolni „Fogadj örökbe egy szívdobbanást!" című kampányunk sikerére. Gyűjtésünket a Karolina Kórház intenzív osztálya javára indítottunk. Amint arról már többször írtunk, a kezdeményezés fő célja a másfél évtizedes betegfigyelő monitorrendszer cseréje volt. A több hónapos gyűjtés során 13,4 millió forint jött össze 406 adományozótól. A példaértékű összefogást és lakossági támogatást is jelzi, hogy ebből csupán harmincegy a vállalkozás s néhány önkormányzat, a többi viszont magánszemély. Ők valamennyien felismerték annak fontosságát, ha néhány ezer forinttal is, de hozzá kívánnak járulni a többmilliós, korszerű eszközökhöz. Kíváncsian indultunk hát a kórházba: mit sikerült beszerezniük az adománymilliókból? 
Kevesebb szövődmény 

– Nagy előrelépés az osztály számára, hogy akár országosan is ritkaságszámba menő eszközökkel is gazdagodhatott. Ilyen a két légzéstámogató, amelyekhez a beszállító ajándékként 40 darab, összesen 1 millió forint értékű, egyszer használatos légzőtárat adományozott – ezekből eddig egyébként kilencet használtunk el. A légzéstámogatót olyan betegeinknél használjuk, akik még nem igényelnek lélegeztetőgépet, illetve az arról való leszokást könnyíti meg. Ez a Magyarországon még kevésbé ismert és alkalmazott berendezés kevesebb szövődményt okoz, ezáltal a páciens további életét is befolyásolja – részletezte dr. Hidi Eszter osztályvezető főorvos. 

20190513_ito
Az intenzív osztály dolgozóinak napi munkáját könnyítik meg a kampányunk során beszerzett eszközök.

Gyorsabb, pontosabb diagnózis

Szintén újdonság, hogy a külföldi és hazai intenzív osztályokon egyre szélesebb körben használt ultrahangot is bevezethették. A Mindray DC30-as típusú készülék új, korszerű konstrukció, kategóriájában kiemelkedő minőségű hasi és lineáris vizsgálófejjel. 

– Az intenzíven fekvő betegek diagnosztikus vizsgálatra való szállítása rendkívüli kockázattal jár és nem is veszélytelen. Az osztály saját ultrahangkészülékével már több beteget diagnosztizáltunk helyben, ám terápiás beavatkozásoknál is használtuk. Hiszen az intenzíves kezelés során a nagy érkanülálásokat is sokkal nagyobb biztonsággal tudjuk elvégezni. A műtői munkában pedig a perifériás idegblokádok szúrásánál is jól használható – számolt be dr. Hidi Eszter. 

Jó hír, hogy a betegőrző monitorrendszer is teljesen megújult: hét beteg melletti és központi monitorral. A jó minőségű és okosberendezésekhez új tartozékok is jártak, melyekre nagy szükség volt, hiszen a korábbiak már hiányosak voltak. A régi monitorokból egyébként kettő a sürgősségi osztály munkáját segíti (ott már artériás vérnyomásmérést is tudnak végezni), négy pedig a kardiológiára került. 

Munkájuk elismerése

Dr. Hidi Eszter hozzátette: „Ugyan a kampány elsősorban a helyi és környékbeli vállalkozásokat célozta meg, felemelő érzés megélni, hogy ilyen sok magánszemély is az ügy mellé állt. Ezt a páratlan lakossági összefogást értékelte a két beszállító cég, az Anamed Kft. és a MedPlan Kft. Ők is jelentős kedvezményeket, ajándékként eszközöket adtak. Ennek köszönhetően tizenhárommillió forintért vásároltunk, ám tizenhétért kaptunk új gyógyító eszközöket" – zárta gondolatait az osztályvezető. 

– Nagyon köszönjük a Kisalföldnek e kampányt, mely a vártnál is sikeresebben zárult. Részben azért, mert be tudtuk szerezni mindazt a technikai eszközt, amit előzetesen elterveztünk. Másrészt azért is, mert a napilapban rendszeresen sok pozitív információ jelent meg az intézményünkről. Talán a legfontosabb pedig az, hogy nagyon sok jó visszajelzést kaptak dolgozóink munkájukra – vélekedett dr. Bertalan István főigazgató főorvos. 
– Az örökbefogadók nagylelkű támogatásával sikerült az összegyűjtött adományból betegfigyelő monitorrendszer lecserélése, légzéstámogató eszközök, ultrahang beszerzése. Köszönöm mindazok támogatását, akik megtiszteltek minket bizalmukkal. A gördülékenyebb betegellátással pedig az ellátás színvonala is javulhatott – hangsúlyozta az ötletgazda, dr. Fodor Gábor.

forrás: kisalfold.hu





Cikkek

Milliós adomány a Karolina Kórháznak

A több mint egymillió forint értékű adomány ünnepélyes átadására csütörtök délután került sor a kórházban.

Részletek

2021. 12. 11.

Mosonmagyaróvár felkészült a koronavírusos betegek ellátására

Példaértékű összefogással készül fel a COVID-19 betegek ellátására a mosonmagyaróvári Karolina Kórház.

Részletek

2020. 05. 05.

Keressük a kedvenc ápolónkat

Jelölt: Tóth Adrienn
Jelölt: Horváth Veronika

Részletek

2019. 10. 25.

Tombolából életmentő eszközök

a mosonmagyaróvári Karolina Kórháznak. Évek óta hagyomány, hogy a környék vadásztársaságai a vadásznap tombolájának bevételéből a mosonmagyaróvári Karolina Kórházat támogatják. Ezúttal a gasztroenterológiai osztály vásárolhatott életmentő eszközöket.

Részletek

2019. 08. 07.

Május, a stroke tudatosság hónapja

Május a Stroke tudatosság hónapja, amely emlékeztet arra, hogy a megelőzés és az időben megkezdett megfelelő kezelés kulcsfontosságú az egészség megőrzésében.

Részletek

2019. 06. 01.

Tizenhárommillió forintból tizenhét jutott a gyógyulásra

Tizenhárommillió forintért vásárolt, ám tizenhétért kapott új eszközöket ,,Fogadj örökbe egy szívdobbanást!" kampányunknak köszönhetően a Karolina Kórház intenzív osztálya. A berendezéseket hetek, hónapok óta használják már.

Részletek

2019. 05. 15.

Összefogás Karolina Kórházért - Fogadj örökbe egy szívdobbanást!

A Kisalföld újabb közösségi kampányt indít a Mosonmagyaróvár környéki emberekért. Ezúttal a Karolina Kórház intenzív osztályát segítjük. Korszerű őrző monitorok kellenek oda, hogy javuljon a térségi betegek ellátásának biztonsága. Számítunk az Ön nagylelkűségére is.

Részletek

2018. 09. 27.

Adomány

A Kardiológiai- Pulmonológiai részleget értékes adománnyal segítik

Részletek

2018. 09. 13.

Újabb Példás eredmény

Közel 1 millió forint értékű felszerelést adományozott a PÉLDA Egyesület a Szigetközi Gyermekekért szervezete a Karolina Kórház Újszülött Osztálya számára.

Részletek

2018. 05. 28.

Orvosi műszer lett a húszforintosokból

Egy nyelőcső, gyomor és a patkóbél betegségeinek kimutatására használatos új gasztroszkópot szerzett be a mosonmagyaróvári Karolina Kórház a Mosonmagyaróvár Térségi Társulás 1,8 millió forintos támogatásával. Lakosonként húsz forintot összeadva.

Részletek

2018. 03. 22.

Információk